|
2021-08-17 22:59:07, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Illés József
Küzdelmes időszak
Első rész
Életem egy szakadékhoz érkezett,
Ezen át csak egy függőhíd vezet.
Ha nem kelek át rajta, leragadok egy helyben,
A döntés megszületett! Kockáztatni kell!
Hídra ránézve a hideg is kirázott,
De nincs más esély a boldogsághoz.
Pedig a híd látványa rettenetes,
Mellé még a környezete sem stimmel.
Szél lassan ide-oda cibálja,
Szörnyű, kellemetlen hangot generálva.
Erről a szellemes mesék jutnak eszembe,
Mikor nyikorgó ajtót csapkodják ki-be.
Nem marad más hátra, elindulok előre,
Óvatos lépésekkel lépdelve egyenest.
Pár lépés után megtörténik a katasztrófa,
Hatalmas sebességgel mélységbe zuhanva...
Nagy lendülettel falnak csapódom,
Kezemmel a kötélbe kapaszkodom.
Lefelé nézve a végtelen semmiség,
Ha kötél elszakad... Nincs semmi remény!
Szakadás közben lepergett az életem,
Ebből is az, mi a legfontosabb nekem.
Az utolsó másfél évről beszélek,
Arról, miben jót s rosszat is megéltem!
Kevéske jó, mi elnyomta a sok rosszat,
Ez az, mi a reményt mindig elhozta.
Mikor már feladtam a küzdelmet,
Ő volt az, ki előttem megjelent.
De hol vagy most te, te szépséges reménysugár?
Ki mindig jókedvet s kitartást hoztál!?
Motiváltál és csiszoltál rajtam sokat,
Rengeteget fejlődhettem ez idő alatt!
Itt kapaszkodom a szakadékban lógva,
Nem adva fel a harcot, küzdeni akarva!
De ahogyan az idő lassan-lassan telik,
Egyre jobban elgyengülnek kezeim megint.
Nem adhatom fel ezt a küzdelmes harcot,
Hisz életem s a boldogságom a tét!
Utolsó leheletig küzdeni akarván,
Elindulok kötélen felfelé lassacskán.
Közben az emlékek egymás után jönnek,
Folyamat pereg előttem az utolsó másfél évem.
Próbálok ebből a jóra emlékezni,
Remélve azt, hogy újra eljő megint.
Felfelé haladva különös hangot hallok,
Ez a hang sajnos, boldogságra nem ad okot.
Kötél rojtolózik fent a magasban,
Esélyeim lassan elszállhatnak.
Nincs már sok hátra, bírd ki, kérlek!
Hisz annyit küzdöttem már az életben.
Ne szakadj el, bírd ki még egy kicsit,
S engedd, hogy éljem az életet megint!
Hiába könyörgöm, hang egyre hevesebb,
Nincs már sok hátra a kötélszakadásig.
Kapkodva gyorsan, hátha még felérek,
Eljutok egészen az utolsó méterhez.
Felfelé tekintve egy árnyék jelenik meg,
Árnyéknak alakja, kiben őt ismerem fel!
Félretéve mindent, mi a múltban történt,
Eljött értem, hogy kirángasson épp.
Kötelet elengedve, keze felé nyúlva,
Bízom abban, nem álomnak vagyok rabja.
Remélem, hamarosan kezemet megfogva,
Húz majd fel, s fordulhat minden jóra.
Nyújtózom, de nem érem el a kezed!
Mi lesz ennek a végeredménye?
Nyújtózom, de már nincs hova!
S közben a kötél már egyre jobban szakad!
Ez a pár másodperc egy végtelenség,
Közben lepereg a múlt s benne a sötétség.
Követtem el az életben számtalan hibát,
De nem azért, mert olyan rossz volnék!
Annyira féltem a múltad sebei miatt,
Rágörcsöltem arra, hogy bizonyítsam szándékomat.
Közben azt nem vettem észre,
Talán ezzel ártottam számodra legtöbbet.
Vágytam érintésed, ölelésed s csókod,
Nem mertem meglépni, bármennyire is fontos.
Féltem attól, milyen sebeket tépek fel neked,
Ezért inkább egy más utat léptem meg.
Vágytam a szeretetre s szerelemre egyaránt,
Jelenléted egyre inkább reményt adott már.
Bár úgy tűnt néha-néha, meghátrálsz,
De mikor feladtam, újra közeledtél hozzám.
Türelmetlen, kissé akaratos is voltam,
Szerettem volna, ha megszavazod bizalmad,
Mindent megtettem ennek érdekében,
De úgy éreztem, dönteni nem vagy képes.
Reménnyel teli szívem csak szeretni akart,
Nem adtam fel a harcot, küzdeni akartam.
De a túloldalt egy sérült szív volt szemben,
Ki a bizalmat nehezen szavazza meg.
Helyzetedbe belegondolván megértettem mindent,
Bíztam abban, hogy te is átérzed helyzetem.
De fagyos szíved nem engedted olvadásnak,
Féltél attól, hogy újra csak kihasználnak...
Kaméleonként élve az életed,
Változtatod a színedet.
Ezek a színek a kedvedet mutatják,
Környezeted előtt gyengeséged takarván.
Képes vagy boldogságot világnak mutatni
Közben úgy, hogy belül meg tudnál halni.
Ismerős érzés ez számomra,
Én is éltem így világomat!
De most itt állok szakadékban lógva,
Kötelet elengedve, kezed felé nyúlva.
Ha álom ez, akkor a szakadékba esve,
Történetemnek lezárul a fejezete...
Forrás: www.poet.hu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mai költők versei |
|
|
|
Címkék: kötélszakadásig, történetemnek, belegondolván, elszállhatnak, megszületett, elgyengülnek, fejlődhettem, kaméleonként, végeredménye, legfontosabb, rágörcsöltem, boldogsághoz, kihasználnak, sebességgel, megszavazod, katasztrófa, bármennyire, boldogságot, kapaszkodom, szakadékban, kirángasson, szándékomat, kellemetlen, végtelenség, boldogságom, megtörténik, bizonyítsam, szakadékhoz, helyzetedbe, lendülettel, boldogságra, türelmetlen, változtatod, megértettem, gyengeséged, környezeted, szakadékhoz érkezett, függőhíd vezet, döntés megszületett, szellemes mesék, kötélbe kapaszkodom, végtelen semmiség, legfontosabb nekem, utolsó másfél, reményt mindig, szakadékban lógva, küzdelmes harcot, emlékek egymás, jóra emlékezni, hang sajnos, életet megint, utolsó méterhez, Illés József,
|
|
Offline
